Aerowaves Spring Forward Fesztivál és zsűrizés

Az Aerowaves európai hálózatát több mint 20 évvel ezelőtt azzal a céllal alapította John Ashford (a londoni The Place egykori igazgatója), hogy fellépési lehetőséget biztosítson fiatal, tehetséges, feltörekvő koreográfusoknak, alkotóknak – országra való tekintet nélkül. Megalakuláskor 15 szakember alkotta a zsűrit és választott ki 10 előadást a 70 jelentkező közül, azóta nem csak a jelentkezők, hanem a fellépési lehetőségek száma is többszörösére nőtt, a 2016-os zsűrizésen 26 ország, ~ 40 képviselője válogatott a több, mint 500 jelentkezésből.

A 20 kiválasztott alkotó munkáiból állítják össze, az évente más-más helyszínen megrendezésre kerülő Spring Forward Fesztivál programját. 2017. áprilisában Aarhusban kerül sor a fesztiválra, melyre a világ minden tájáról érkeznek fesztiváligazgatók, „presenterek”, szakemberek, hogy 3 napon át, ~20 előadást nézzenek meg élőben, teljes terjedelemben. A 2016-os évben, Prágában 80 fellépő művész mellett, 220 programszervező vett részt a fesztiválon.

Kiemelt szerepet kapnak a fiatal kritikusok: a Springback Academy keretén belül szakemberek segítségével 8-10 fő vesz részt a fesztivál vizibilitását is segítő képzési programban. 2016-ban Megyeri Léna volt a magyar résztvevő.

2011-óta a „Top 20” előadás között minden évben szerepelt egy v. több magyar alkotó. (Fehér Ferenc, Hód Adrienn, Molnár Csaba, BLOOM!-Dányi Viktória, Molnár Csaba, Sebestyén Tímea, Vadas Tamara és Réti Anna). 2018-ban Simkó Beatrix és Jenna Jalonen Long time no see című előadása képviselheti hazánkat.

Megalakulása óta van magyar tagja az Aerowavesnek, Szabó György, Kovács Gerzson Péter és Goda Gábor után, 2006-ban Talló Gergelyt kérte fel a szervezet Magyarország képviseletére.

Az Aerowaves 3 szempontból is hasznos a magyar táncosoknak, a Műhely Alapítványnak:

1.       információgyűjtés és továbbítás

2.       Európa ~40 szakembere, programszervezője látja a magyar jelentkezők munkáit, fellépési lehetőségek Európa szerte.

http://aerowaves.org/