Limón technika

Információ:

IDŐPONT:

  • Kedd: 09:00 – 11:00
    Helyszín: 100-as terem, Műhely Alapítvány, Jurányi Ház
  • Szerda: 19:00 – 20:30
    Helyszín: 80-as terem, Műhely Alapítvány, Jurányi Ház

SZINT:

középhaladó

JELENTKEZÉS:

bármikor lehet csatlakozni, a csoportok nyitottak.

Leírás

Mivel egy klasszikus modern tánctechnikát tanítok, ezért a mozgás alapja mindig adott: legfőbb jellemzője a gravitáció használata, az a kettősség, hogy a táncos hol teljesen aláveti magát és „zuhan”, hol pedig teljesen megszabadul tőle és fellendül, „repül”. Felemelkedés-visszaesés, a körkörös mozdulatok összjátéka, mintha lélegzés volna. Az órák fő célja ennek a harmóniának a kialakítása, megélése, és a kreatív alkotásba való átültetése. Szeretek új mozgássorokkal kísérletezni, vagyis alkalmazni rájuk az alapelveket, és kipróbálni, mi születik belőle. Szeretem a technika lendületét, sodrását, könnyedségét, azt az áramlást, amelybe segítségével bele tudunk kerülni. Ezt az élményt szeretném megosztani azokkal, akik részt vesznek a kurzusomon.
Az óra felépítése: A rövid ráhangolódást, bemelegítést 5-6 gyakorlat követi. Az óra második felében a tánckombinációké a főszerep, ahol a tanult technikai elemeket, stílusjegyeket tovább tudjuk gyakorolni és elmélyíteni.

OktatÓ

Buday Melinda

Gyerekkoromban szertornáztam, majd 21 évesen kezdtem el táncolni. Hat éven át tanultam Limón-technikát Gálik Évától. 2010-ben diplomáztam a Magyar Táncművészeti Főiskola modern tánc pedagógus szakán. 2009-ben, illetve 2010-ben Fülöp Viktor Táncművészeti ösztöndíjban részesültem, mely segítségével 3-3 hónapot a New York-i Limón Institute iskolájában tanulhattam, többek között olyan mesterektől, mint Betty Jones, Carla Maxwell, Roxane Dorleans Just. 2018-ban mesterdiplomát szereztem modern tánc pedagógus szakon a Magyar Táncművészeti Egyetemen, ahol 2019-2024-ig tanítottam. Jelenleg a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnáziumban oktatom a Limón technikát.

Több óra ettől az oktatótól:

Scroll to Top