Információ:
IDŐPONT:
- Szerda: 17:30 – 19:00
Helyszín: 80-as terem, Műhely Alapítvány, Jurányi Ház
SZINT:
JELENTKEZÉS:
Ez egy nyitott óra és közösség, szívesen látunk mindenkit, aki szeretne táncolni, alkotni, jelen lenni.
KAPCSOLAT:
Leírás
‘Kortárs tánc’ A megérkezés, ráhangolódás után általában egy rövid tánctréninggel folytatjuk az órát, majd mozgáskombinációkat, koreográfiákat tanulunk. Gyakran helyet kapnak az órán ‘jóga-alapú’ gyakorlatok is, hogy ezzel is segítsük a befelé figyelést, a helyes légzést és a tiszta, belülről érkező, kifejező mozgást. A kötött mozgássorok mellett improvizációs-, kompozíciós gyakorlatokat is végzünk, így lehetőségünk van megélni egy kreatívabb, szabadabb mozgást is. Gyakran dolgozunk párban, egyénileg, kisebb- és nagyobb csoportokban, és együtt, közösen is. Az órát nyújtással, légzéssel, relaxációval zárjuk.
Várunk szeretettel kezdő-, visszatérő-, gyakorlott táncosokat is, itt mindenki a saját határai, tempója szerint tud részese lenni az órának – hiszem, hogy mindannyian tudunk egymástól tanulni.
