Embodied elements

Információ:

IDŐPONT:

  • Csütörtök: 19:00 – 21:15
    Helyszín: 100-as terem, Műhely Alapítvány, Jurányi Ház

SZINT:

kezdő-középhaladó

JELENTKEZÉS:

Zárt csoportként működünk. A csatlakozás jelentkezéshez kötött!

Leírás

10 alkalmas Movement Medicine™ zárt csoport október 2 – december 4-ig tart, embodied elements címmel. Ezeken az órákon az a célunk, hogy megérezzük a testünkben az őselemeket (tűz, víz, föld, levegő, éter) és mozogjunk velük. Felfedezzük, hogy hogyan mozdulnak ezek a minőségek a testünkben, és hogyan mozdulhatnának még – hogy hogyan tágíthatjuk a kapacitásunkat velük együtt, úgy hogy a testünkben átélhetővé váljon a természet: az, hogy ugyanabból az anyagból vagyunk, mint a többi élőlény a földön.

OktatÓ

Máthé Kata

A tánc 2005 óta fontos része az életemnek. Sok-sok éven át "csak" gyakorlóként gyűjtöttem tapasztalatokat, rendszeres résztvevője voltam kurzusoknak: erre volt lehetőségem, miközben két gyerek anyjaként, vállalkozóként gondoskodtam nagyon földi dolgokról. Ezekben az években megtapasztaltam a tánc transzformatív erejét. Elsősorban szabad tánc alapú mozgásmeditációkat gyakoroltam, főként 5Ritmust, majd Movement Medicine™-t. 2021 óta tagja vagyok Adam Barley mentorkörének, ami 2024-ig működött aktívan. 2022 januárjában végeztem el a Movement Medicine tanárképzést, azóta tanítok. Elvégeztem az Embodied Listening, Heart and Seer és Ritual továbbképzéseket is. A Movement Medicine mellett egyéniben is dolgozom kliensekkel, szomatikus és verbális módszerekkel, különösen kapcsolati és szexualitást érintő témákon az Embodiment Coaching és Layla Martin VITA™ Coaching módszertanával.

Több óra ettől az oktatótól:

Scroll to Top