Az ősz beköszöntével foglalkoztat a gondolat, hogy milyen jó lenne elkezdeni rendszeresen táncolni, de még nem találtad meg a megfelelő időpontot, mozgásformát, tánctanárt, vagy azt, hogy egyáltalán hol és hogyan érdemes elkezdenéd? 💭🤔
A Táncmaraton a tökéletes alkalom rá, hogy megtedd az első lépéseket.
2026. szeptember 12-én, szombaton 9:00 és 23:00 között megtöltjük a Műhely Alapítvány összes termét nyílt táncórákkal. Egyetlen nap alatt több tucat táncműfajt és tánctanárt ismerhetsz meg, három különböző stúdióban.
Kipróbálhatsz egymás után többféle órát, felfedezhetsz számodra teljesen új táncstílusokat, vagy akár végig is táncolhatod velünk az egész maratont! 🏁
A részvételhez NEM szükséges előzetes tánctudás, és nem kell elköteleződnöd semmi mellett. Csak gyere el, mozogj velünk, próbálj ki minél több mindent, ismerj meg új embereket és tanárokat – és legfőképp 𝘵á𝘯𝘤𝘰𝘭𝘫, 𝘢𝘮𝘦𝘯𝘯𝘺𝘪𝘵 𝘤𝘴𝘢𝘬 𝘣í𝘳𝘴𝘻! 🤸🏻♀️💃🏾
📷❗️ Az eseményen fotó- és videófelvételek készülnek majd, amelyeket az esemény dokumentálására és kommunikációs célokra felhasználhatunk.
✍🏼 Regisztráció csak az esemény napján a helyszínen lehetséges, 09:00 órától.
🎟 A jegy ára: 1 000 Ft / táncóra. (Fizetés készpénzzel lehetséges!)
Részletek és pontos menetrend hamarosan!
PROGRAM
Bakó Gábor: Művészi Színpadi Jazztánc
Bakó Gábor több évtizedes táncos, koreográfusi és pedagógusi tapasztalattal rendelkező szakember, akinek tréningje a klasszikus balett és Jeszenszky Endre módszerein alapul.
Az órán energikus jazztánc-kombinációkon keresztül fejlődik a technika, a koordináció, a ritmusérzék, az erő és a hajlékonyság, miközben a színpadi jelenlét és az önkifejezés is fontos szerepet kap.
SZINT: minden szint
IDŐPONT: kedd és csütörtök, 17.30-19.00
HELYSZÍN: 200-as terem, Műhely Alapítvány, Jurányi Ház
Bárdos Adrienne: Intelligens mozgás Feldenkrais módszere alapján
Bárdos Adrienne 30 éve tanítja és tanulmányozza a Feldenkrais-módszert, nagy tapasztalattal a mozgás, érzékelés, figyelem és tudat kapcsolatának területén.
Az órán lassú, apró mozgásokon és intenzív figyelmen keresztül fedezzük fel a test működését, hogy könnyebb, harmonikusabb és erőfeszítésmentesebb mozgást tapasztaljunk meg.
SZINT: minden szint
IDŐPONT: Csütörtök 18.30-20.00
HELYSZÍN: 80-as terem, Műhely Alapítvány, Jurányi Ház
Bodócs Diána: Flow táncóra – testtudat alapú kortárs- és moderntánc
Bodócs Diána moderntáncos és szomatopedagógus, aki holisztikus szemléletét és testtudati tapasztalatait a tánctanításban is alkalmazza.
Az órán improvizációból kiindulva, a szabadon áramló mozgást moderntánc-gyakorlatsorokkal kapcsoljuk össze, a jelenlétre és az önmagunkhoz való kapcsolódásra fókuszálva.
SZINT: minden szint
IDŐPONT: szerda, 17:00-18:00
HELYSZÍN: 100-as terem, Műhely Alapítvány, Jurányi ház
Buday Melinda: Limón technika
Buday Melinda modern tánc pedagógus, a Limón-technika elkötelezett oktatója, aki New Yorkban is tanult a Limón Institute mestereitől.
Az órákon a gravitáció, a zuhanás és felemelkedés, valamint a mozgás áramlásának megélésén keresztül mélyítjük a technikai tudást és a kreatív mozgást.
SZINT: középhaladó
IDŐPONT és HELYSZÍN:
kedd, 9.00-11.00 – 100-as terem, Műhely Alapítvány, Jurányi Ház
szerda, 19.00-20.30 – 80-as terem, Műhely Alapítvány, Jurányi Ház
Matisz Viktória: Sejtedzés avagy Move your cells! – táncos improvizációs tréning
Matisz Viktória több mint húsz éve tanít, és az elmúlt évtizedben a kortárstánc, az improvizáció, a szomatikus módszerek és a mozgásfejlesztés kutatásával foglalkozik.
Az órán játékos testtudati és improvizációs gyakorlatokon keresztül fedezzük fel a hatékonyabb mozgásmintákat és gazdagítjuk a mozgásnyelvünket, koreográfia és tükör nélkül.
SZINT: minden szint
IDŐPONT és HELYSZÍN:
hétfő, 19:00-20:30 – 80-as terem, Műhely Alapítvány, Jurányi Ház
péntek, 10:00-11:30 – 80-as terem, Műhely Alapítvány, Jurányi Ház
Piller Noémi: GroundFlow – Floorwork
Piller Noémi szabadúszó kortárstáncművész és alkotó, aki munkájában a testtudatosságot, az érzékelést és az inkluzív szemléletet helyezi középpontba.
Az órán a talajjal való kapcsolódásból kiindulva gördüléseken, csúszásokon és folyamatos mozgásfolyamatokon keresztül jutunk el a dinamikusabb, akrobatikusabb gyakorlatokig.
SZINT: kezdő–középhaladó
IDŐPONT: hétfő, 17:30–19:00
HELYSZÍN: 80-as terem, Műhely Alapítvány, Jurányi Ház
Piti Vivien: Mycore-improvizáció
szabadúszó kortárs táncos és előadó, akit a testtudatosság, az improvizáció és az előadói gyakorlat találkozása foglalkoztat.
A Mycore-improvizáció órán kortárstánc-technikával, floorworkkel, improvizációval és partneri munkával fedezzük fel saját mozgásnyelvünket, miközben a tudatos jelenlét és a kreativitás is központi szerepet kap.
SZINT: minden szint
IDŐPONT: kedd, 18.00-19.30
HELYSZÍN: 80-as terem, Műhely Alapítvány, Jurányi Ház
Tóth Tímea: Kortárstánc
Tóth Tímea több mint tízéves kortárstánc-tanári és jógaoktatói tapasztalatával, a jóga és a keleti filozófiák szemléletét is beépítve tanít.
Az órán a technikai gyakorlatok, koreográfiák és improvizáció mellett a befelé figyelés, a kreativitás és a szabad, kifejező mozgás is fontos szerepet kap.
SZINT: minden szint
IDŐPONT: szerda, 17.30-19.00
HELYSZÍN: 80-as terem, Műhely Alapítvány, Jurányi Ház
