A Műhely Alapítvány 2027-ben újra megrendezi a fiatal, tehetséges alkotóknak fellépési lehetőséget biztosító programját, mely 1994 és 2009 között Inspiráció – fiatal koreográfusok estje néven működött. A program megvalósításában a partnerünk a MU Színház.
A program elsődleges célja továbbra is a nagyközönség előtt még ismeretlen alkotók felkutatása és bemutatása a kortárstánc területéről. 2026. december 6-ig nyílt pályázaton várjuk feltörekvő, új-belépő, illetve új alkotói irányba induló művészek jelentkezését, előadásötleteit.
A meghívott alkotók mentorálást, pénzügyi és szervezési támogatást kapnak egy – 15-45 perces – előadás vagy előadásrészlet elkészítéséhez, bemutatásához. A MU Színházban bemutatásra került munkák közül egy alkotó további lehetőséget és támogatást kap a munkája folytatására, továbbfejlesztésére és bemutatására. A pályázat részletei és a jelentkezés feltételei alább olvashatók.
A Műhely Alapítványról
Az 1993 óta működő Műhely Alapítvány elsődleges célja a hazai kortárs előadó-művészet, ezen belül kiemelten a kortárstánc támogatása, fejlesztése.
Az Alapítvány évente közel 200 hazai és külföldi művésszel dolgozik együtt. Budapesten 4 stúdiót működtet a független szcéna két kiemelkedően fontos művészeti intézményében. A Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházban 2014 januárjától 3, a Trafó Kortárs Művészetek Házában, 1998-as nyitása óta egy stúdióban zajlanak a programjai – összesen 880m2-en.
Munkánk során kulcsfontosságú szempont a társadalmi és szakmai környezet, a partnerségek és együttműködések elősegítése és fenntartása és a hosszú távú gondolkodás. Az Alapítvány tevékenysége a vele együttműködő művészek köré szerveződik. Célunk, hogy ne csak támogatói, hanem partnerei legyünk a művészeknek, szakmai útjuk megfelelő pillanatában kapcsolódjunk be, és hosszú távon kövessük a karrierjüket. Így inkább egy folyamatorientált, mintsem egy produkció orientált nézőpontot képviselünk. Tevékenységünket és programjainkat a művészek szükségleteire, visszajelzéseire, illetve eredményes nemzetközi példákra alapozzuk.
A Műhely Alapítvány a következő nemzetközi hálózatoknak, partnerségeknek tagja:
Life Long Burning, Aerowaves, GPS – Movement Research, Philadelphia Dance Projects.
A jelentkezés részletei
Pályázni a megadott jelentkezési lapon lehet, rövid szöveges bemutatkozással, az ötlet ismertetésével és a további kért anyagok feltöltésével.
A beküldött pályázatok alapján szakmai zsűri válogatja ki azt a legfeljebb hat alkotót, akik lehetőséget, mentorálást, valamint anyagi támogatást kapnak arra, hogy márciusban egy nyilvános est keretében rövid előadással vagy előadásrészlettel bemutatkozzanak. A döntést követően minden pályázónak írásos szakmai visszajelzést küldünk a benyújtott pályázati anyagával kapcsolatban.
A szakmai zsűri tagjait a következő hetekben jelentjük be honlapunkon és közösségi média felületeinken.
A bemutatókat/előadásokat követően egy alkotó vagy alkotócsoport további pénzügyi és szervezési támogatást kap a projekt egész estés előadássá fejlesztésére és bemutatására.
Jelentkezési lap, határidők, információk:
- A jelentkezést ezen a jelentkezési lapon kérjük elküldeni: LINK.
- Jelentkezési határidő: 2026. december 6. (éjfél).
- A válogatás eredményéről 2026. december 18-ig értesítjük a pályázókat.
- Előadásnapok (és beépítés): 2026. március 1. és március 4. között.
- Az előadások (és beépítés) helyszíne és időpontja: MU Színház, 2026. március 1-4.
- (1117 Budapest, Kőrösy József u. 17.)
Szervező: Műhely Alapítvány. Együttműködő partner: MU Színház.
További információ: workshop@wsf.hu
⚫⚫⚫⚫⚫⚫⚫⚫⚫⚫⚫⚫⚫⚫⚫⚫⚫⚫⚫⚫⚫⚫⚫⚫⚫⚫⚫⚫⚫⚫
Az Inspiráció története
A Műhely Alapítvány 1994-ben indította el Inspiráció – fiatal koreográfusok estje című programját, amely hosszú éveken keresztül (2009-ig) a pályakezdő és új alkotói irányokat kereső koreográfusok egyik fontos bemutatkozási és tehetséggondozó fóruma volt. Az Inspiráció eredeti célja nem pusztán kész produkciók bemutatása, hanem új alkotói hangok felfedezése, a kísérletezés ösztönzése, a különböző művészeti területek közötti együttműködések támogatása, valamint a tehetséges alkotók továbblépésének segítése volt. A program formája az évek során többször változott, alkalmazkodva a kortárs táncszcéna aktuális szükségleteihez.
Ezt a hagyományt szeretnénk most friss formátumban visszahozni, ezzel is támogatva a terület megújulását és egy fiatal alkotói generáció színpadra lépését.
Az Inspiráció esteken 1994 és 2009 között az alábbi művészek vettek részt:
| Balkányi Kitty | 2001 |
| Bata Rita | 2002, 2003 |
| Bede-Fazekas Ibolya | 1995 |
| Bérczi Zsófia | 2002 |
| Bicskei Flóra | 1994 |
| Csabai Attila | 1997, 2002 |
| Dékány Edit | 2001, 2009 |
| Duda Éva | 2000 |
| Fehér Ferenc | 2000, 2009 |
| Fejes Ádám | 1999 |
| Fomin, William | 1997 |
| Fosztó András | 1996 |
| Friedrich, Miriam | 2002 |
| Gellén Anna | 1997 |
| Gemza Péter | 1994 |
| Gergely Attila | 2007 |
| Gergye Krisztián | 2001, 2009 |
| Gold Bea | 1996 |
| Hágen Zsuzsa | 1994 |
| Halász G. Péter | 1995 |
| Haraszti Adrienne | 2005 |
| Hargitay Ákos | 1994 |
| Hód Adrienn | 1995, 1998 |
| Holb Ibolya | 1998 |
| Horgas Ádám | 1998 |
| Horváth István | 2000 |
| Juhász András | 2005, 2009 |
| Juhász Anikó | 2001, 2009 |
| Juhász Kata | 1998, 1999, 2002 |
| Juhos István | 1994, 1996 |
| Kaposi Viktória | 1998 |
| Konjar, Jurij | 2008 |
| Kulcsár Enikő | 1996, 1998, 2000 |
| Kun Attila | 1999 |
| Ladjánszki Márta | 1999, 2000, 2001 |
| László Mónika | 1999 |
| Magusin Anna | 1999 |
| Medence csoport | 2000, 2009 |
| Mészöly Andrea | 1996 |
| Molnár Csaba | 2005, 2008 |
| Murányi Zsófi | 1994, 2007 |
| MU Terminal | 2007, 2008 |
| Nagy Andrea | 2003 |
| Nagy Csilla | 2005 |
| Nagy Zoltán | 1994, 1995 |
| Nemes Zsófia | 1996, 1997 |
| Ónodi Béla | 2001 |
| Papp Tímea | 1997 |
| Pataky Klára | 2002 |
| Pein, Michaela | 1997 |
| Pintér Ágota | 1996 |
| Rácz Eszter | 2002 |
| Réti Anna | 2007 |
| Román Sándor | 1995 |
| Saastamoinen, Riina | 2008 |
| Salz Gabi | 1994, 1995 |
| Sárai Gyöngyi | 2002 |
| Sárvári János | 1994, 1996 |
| Szabó Benke Róbert | 1999 |
| Szabó Réka | 1996,1997, 2001 |
| Torrice, Marco | 2008 |
| Tóth Tímea | 2002 |
| Turner, Kevin | 2008 |
| Udvardi Anikó | 2002 |
| Umniakov Nina | 2003 |
| Vámos Veronika | 1995, 1996 |
| Varnyeczky Hédi | 2002 |
| Zambrzycki Ádám | 1997, 2008 |
További információ a Műhely Alapítványról: https://wsf.hu/
Social media: www.facebook.com/wsf.hu / www.facebook.com/wsfpro / www.instagram.com/workshopfoundation
A program elsődleges célja továbbra is a nagyközönség előtt még ismeretlen alkotók felkutatása és bemutatása a kortárstánc területéről. A 2026-os év végéig nyílt pályázaton várjuk feltörekvő, újbelépő, illetve új alkotói irányba induló művészek jelentkezését rövid előadás- vagy projektötletekkel.
A meghívott alkotók mentorálást, valamint pénzügyi és szervezési támogatást kapnak egy előadás vagy előadásrészlet elkészítéséhez; egy projekt pedig további lehetőséget kap a munka későbbi folytatására. A pályázat részletei és a jelentkezés feltételei alább olvashatók.
Az Inspiráció története
A Műhely Alapítvány 1994-ben indította el Inspiráció – fiatal koreográfusok estje című programját, amely hosszú éveken keresztül (2009-ig) a pályakezdő és új alkotói irányokat kereső koreográfusok egyik fontos bemutatkozási és tehetséggondozó fóruma volt. Az Inspiráció eredeti célja nem pusztán kész produkciók bemutatása, hanem új alkotói hangok felfedezése, a kísérletezés ösztönzése, a különböző művészeti területek közötti együttműködések támogatása, valamint a tehetséges alkotók továbblépésének segítése volt. A program formája az évek során többször változott, alkalmazkodva a kortárs táncszcéna aktuális szükségleteihez; ezt a hagyományt szeretnénk most, a terület újjáépítésének és az új alkotói generációk megjelenésének támogatására újjáéleszteni.
A jelentkezés részletei
Az alábbi jelentkezési lap kitöltésével tudtok pályázni: LINK.
Jelentkezési határidő: 2026. december 6. (éjfél).
A válogatás eredményéről legkésőbb 2026. december 18-ig értesítjük a pályázókat.
Előadásnapok: 2026. március 1. és március 4. között.
A beküldött pályázati anyagok alapján szakmai zsűri válogatja ki azt a legfeljebb hat alkotót, akik alkotói lehetőséget, mentorálást, valamint anyagi támogatást kapnak arra, hogy márciusban egy nyilvános est keretében rövid előadással vagy előadásrészlettel bemutatkozzanak. A jelentkezési időszak lezárultával minden pályázónak küldünk szakmai visszajelzést a beküldött anyagokkal kapcsolatban.
A szakmai zsűri tagjait a következő hetekben jelentjük be közösségi média felületeinken.
A munkabemutatók helyszíne és időpontja:
2026. március 1-4.
MU Színház
1117 Budapest, Kőrösy József u. 17.
A munkabemutatókat követően egy alkotó vagy alkotócsoport további pénzügyi és szervezési támogatást kap a projekt egész estés előadássá fejlesztésére.
Szervező: Műhely Alapítvány. Együttműködő partner: MU Színház.
További információ a szervezőktől a workshop@wsf.hu e-mail címen kérhető.
