Inspiráció 2027

A Műhely Alapítvány 2027-ben újra megrendezi a fiatal, tehetséges alkotóknak fellépési lehetőséget biztosító programját, mely 1994 és 2009 között Inspiráció – fiatal koreográfusok estje néven működött. A program megvalósításában a partnerünk a MU Színház.

A program elsődleges célja továbbra is a nagyközönség előtt még ismeretlen alkotók felkutatása és bemutatása a kortárstánc területéről. 2026. december 6-ig nyílt pályázaton várjuk feltörekvő, új-belépő, illetve új alkotói irányba induló művészek jelentkezését, előadásötleteit.

A meghívott alkotók mentorálást, pénzügyi és szervezési támogatást kapnak egy – 15-45 perces –  előadás vagy előadásrészlet elkészítéséhez, bemutatásához. A MU Színházban bemutatásra került munkák közül egy alkotó további lehetőséget és támogatást kap a munkája folytatására, továbbfejlesztésére és bemutatására. A pályázat részletei és a jelentkezés feltételei alább olvashatók.

A Műhely Alapítványról

Az 1993 óta működő Műhely Alapítvány elsődleges célja a hazai kortárs előadó-művészet, ezen belül kiemelten a kortárstánc támogatása, fejlesztése.

Az Alapítvány évente közel 200 hazai és külföldi művésszel dolgozik együtt. Budapesten 4 stúdiót működtet a független szcéna két kiemelkedően fontos művészeti intézményében. A Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházban 2014 januárjától 3, a Trafó Kortárs Művészetek Házában, 1998-as nyitása óta egy stúdióban zajlanak a programjai – összesen 880m2-en.

Munkánk során kulcsfontosságú szempont a társadalmi és szakmai környezet, a partnerségek és együttműködések elősegítése és fenntartása és a hosszú távú gondolkodás. Az Alapítvány tevékenysége a vele együttműködő művészek köré szerveződik. Célunk, hogy ne csak támogatói, hanem partnerei legyünk a művészeknek, szakmai útjuk megfelelő pillanatában kapcsolódjunk be, és hosszú távon kövessük a karrierjüket. Így inkább egy folyamatorientált, mintsem egy produkció orientált nézőpontot képviselünk. Tevékenységünket és programjainkat a művészek szükségleteire, visszajelzéseire, illetve eredményes nemzetközi példákra alapozzuk.

A Műhely Alapítvány a következő nemzetközi hálózatoknak, partnerségeknek tagja: 

Life Long Burning, Aerowaves, GPS – Movement Research, Philadelphia Dance Projects. 

A jelentkezés részletei 

Pályázni a megadott jelentkezési lapon lehet, rövid szöveges bemutatkozással, az ötlet ismertetésével és a további kért anyagok feltöltésével. 

A beküldött pályázatok alapján szakmai zsűri válogatja ki azt a legfeljebb hat alkotót, akik lehetőséget, mentorálást, valamint anyagi támogatást kapnak arra, hogy márciusban egy nyilvános est keretében rövid előadással vagy előadásrészlettel bemutatkozzanak. A döntést követően minden pályázónak írásos szakmai visszajelzést küldünk a benyújtott pályázati anyagával kapcsolatban.

A szakmai zsűri tagjait a következő hetekben jelentjük be honlapunkon és közösségi média felületeinken.

A bemutatókat/előadásokat követően egy alkotó vagy alkotócsoport további pénzügyi és szervezési támogatást kap a projekt egész estés előadássá fejlesztésére és bemutatására. 

Jelentkezési lap, határidők, információk:

  • A jelentkezést ezen a jelentkezési lapon kérjük elküldeni: LINK. 
  • Jelentkezési határidő: 2026. december 6. (éjfél). 
  • A válogatás eredményéről 2026. december 18-ig értesítjük a pályázókat.
  • Előadásnapok (és beépítés): 2026. március 1. és március 4. között. 
  • Az előadások (és beépítés) helyszíne és időpontja: MU Színház, 2026. március 1-4.
  • (1117 Budapest, Kőrösy József u. 17.)

Szervező: Műhely Alapítvány. Együttműködő partner: MU Színház. 

További információ: workshop@wsf.hu 

⚫⚫⚫⚫⚫⚫⚫⚫⚫⚫⚫⚫⚫⚫⚫⚫⚫⚫⚫⚫⚫⚫⚫⚫⚫⚫⚫⚫⚫⚫

Az Inspiráció története

A Műhely Alapítvány 1994-ben indította el Inspiráció – fiatal koreográfusok estje című programját, amely hosszú éveken keresztül (2009-ig) a pályakezdő és új alkotói irányokat kereső koreográfusok egyik fontos bemutatkozási és tehetséggondozó fóruma volt. Az Inspiráció eredeti célja nem pusztán kész produkciók bemutatása, hanem új alkotói hangok felfedezése, a kísérletezés ösztönzése, a különböző művészeti területek közötti együttműködések támogatása, valamint a tehetséges alkotók továbblépésének segítése volt. A program formája az évek során többször változott, alkalmazkodva a kortárs táncszcéna aktuális szükségleteihez.

Ezt a hagyományt szeretnénk most friss formátumban visszahozni, ezzel is támogatva a terület megújulását és egy fiatal alkotói generáció színpadra lépését. 

Az Inspiráció esteken 1994 és 2009 között az alábbi művészek vettek részt: 

Balkányi Kitty2001
Bata Rita2002, 2003
Bede-Fazekas Ibolya 1995
Bérczi Zsófia2002
Bicskei Flóra 1994
Csabai Attila 1997, 2002
Dékány Edit2001, 2009
Duda Éva2000
Fehér Ferenc2000, 2009
Fejes Ádám1999
Fomin, William1997
Fosztó András 1996
Friedrich, Miriam2002
Gellén Anna1997
Gemza Péter 1994
Gergely Attila2007
Gergye Krisztián2001, 2009
Gold Bea 1996
Hágen Zsuzsa1994
Halász G. Péter1995
Haraszti Adrienne2005
Hargitay Ákos1994
Hód Adrienn1995, 1998
Holb Ibolya1998
Horgas Ádám1998
Horváth István2000
Juhász András2005, 2009
Juhász Anikó2001, 2009
Juhász Kata1998, 1999, 2002
Juhos István1994, 1996
Kaposi Viktória1998
Konjar, Jurij2008
Kulcsár Enikő1996, 1998, 2000
Kun Attila1999
Ladjánszki Márta1999, 2000, 2001
László Mónika1999
Magusin Anna1999
Medence csoport2000, 2009
Mészöly Andrea1996
Molnár Csaba2005, 2008
Murányi Zsófi 1994, 2007
MU Terminal2007, 2008
Nagy Andrea2003
Nagy Csilla2005
Nagy Zoltán 1994, 1995
Nemes Zsófia1996, 1997
Ónodi Béla2001
Papp Tímea1997
Pataky Klára2002
Pein, Michaela1997
Pintér Ágota1996
Rácz Eszter2002
Réti Anna2007
Román Sándor1995
Saastamoinen, Riina2008
Salz Gabi1994, 1995
Sárai Gyöngyi2002
Sárvári János1994, 1996
Szabó Benke Róbert1999
Szabó Réka1996,1997, 2001
Torrice, Marco2008
Tóth Tímea2002
Turner, Kevin2008
Udvardi Anikó2002
Umniakov Nina2003
Vámos Veronika1995, 1996
Varnyeczky Hédi2002
Zambrzycki Ádám1997, 2008

További információ a Műhely Alapítványról: https://wsf.hu/
Social media: www.facebook.com/wsf.hu / www.facebook.com/wsfpro / www.instagram.com/workshopfoundation

A program elsődleges célja továbbra is a nagyközönség előtt még ismeretlen alkotók felkutatása és bemutatása a kortárstánc területéről. A 2026-os év végéig nyílt pályázaton várjuk feltörekvő, újbelépő, illetve új alkotói irányba induló művészek jelentkezését rövid előadás- vagy projektötletekkel.

A meghívott alkotók mentorálást, valamint pénzügyi és szervezési támogatást kapnak egy előadás vagy előadásrészlet elkészítéséhez; egy projekt pedig további lehetőséget kap a munka későbbi folytatására. A pályázat részletei és a jelentkezés feltételei alább olvashatók. 

Az Inspiráció története

A Műhely Alapítvány 1994-ben indította el Inspiráció – fiatal koreográfusok estje című programját, amely hosszú éveken keresztül (2009-ig) a pályakezdő és új alkotói irányokat kereső koreográfusok egyik fontos bemutatkozási és tehetséggondozó fóruma volt. Az Inspiráció eredeti célja nem pusztán kész produkciók bemutatása, hanem új alkotói hangok felfedezése, a kísérletezés ösztönzése, a különböző művészeti területek közötti együttműködések támogatása, valamint a tehetséges alkotók továbblépésének segítése volt. A program formája az évek során többször változott, alkalmazkodva a kortárs táncszcéna aktuális szükségleteihez; ezt a hagyományt szeretnénk most, a terület újjáépítésének és az új alkotói generációk megjelenésének támogatására újjáéleszteni.

A jelentkezés részletei 

Az alábbi jelentkezési lap kitöltésével tudtok pályázni: LINK. 

Jelentkezési határidő: 2026. december 6. (éjfél). 

A válogatás eredményéről legkésőbb 2026. december 18-ig értesítjük a pályázókat.

Előadásnapok: 2026. március 1. és március 4. között. 

A beküldött pályázati anyagok alapján szakmai zsűri válogatja ki azt a legfeljebb hat alkotót, akik alkotói lehetőséget, mentorálást, valamint anyagi támogatást kapnak arra, hogy márciusban egy nyilvános est keretében rövid előadással vagy előadásrészlettel bemutatkozzanak. A jelentkezési időszak lezárultával minden pályázónak küldünk szakmai visszajelzést a beküldött anyagokkal kapcsolatban. 

A szakmai zsűri tagjait a következő hetekben jelentjük be közösségi média felületeinken. 

A munkabemutatók helyszíne és időpontja: 

2026. március 1-4. 

MU Színház

1117 Budapest, Kőrösy József u. 17.

A munkabemutatókat követően egy alkotó vagy alkotócsoport további pénzügyi és szervezési támogatást kap a projekt egész estés előadássá fejlesztésére. 

Szervező: Műhely Alapítvány. Együttműködő partner: MU Színház. 

További információ a szervezőktől a workshop@wsf.hu e-mail címen kérhető. 

Órarend változások

A honlapunkon lévő órarendek jelenleg frissítés alatt állnak – az aktuális órarendek megtekintéséhez kattints ide!
We are currently updating the dance class schedules on our website. To view the current schedules, click here!