Az Ismeretlen Kutatása program azzal a céllal jött létre, hogy produkció kényszer nélküli környezetben alkotók elmélyült és szabad kutatása valósulhasson meg. A legalább 8 héten át tartó munkafolyamat lehetőséget nyújt fiatal (tánc)művészek számára, hogy új perspektívából közelíthessenek meg egy általuk szabadon választott témát. A
kutatáshoz a programsorozat szakmai, anyagi és infrastrukturális hátteret biztosít. Igyekszünk az résztvevők látókörét szélesíteni és elősegíteni a (nem csak) társ-területekkel, szakmákkal való együttműködést: a kutatás fókuszában a
táncnak, a mozgásnak kell lennie, de a (kötelező) alkotótársnak egy másik terület hátterével kell rendelkeznie. A kutatók és a táncművészeti szakma visszajelzése alapján állítható, hogy a programsorozat hiánypótló és az általa vállalt célkitűzéseket 2006-os indítása óta folyamatosan teljesíti. Segíti a művészeti kutatómunka fontosságának
népszerűsítését, a különböző művészeti- és tudományágak közötti együttműködést, illetve kijelenthető, hogy a megkezdett kutatások egyike sem fejeződött, fejeződik be a záróeseménnyel, hiszen a program során szerzett tapasztalatok inspirációt jelentenek a kutatás, a művészeti munka folytatásához.